22. rész " Egy éjszaka teli könnyekkel"

- Istenem mikor lesz már éjfél? - türelmetlenkedtem - Beleőszülök a várakozásba.
- Anne, ne idegeskedj. Még csak 10 óra van. Van még 2 óránk. - csitított Harry, aki az ágyamon feküdt és egy könyvet olvasott.
A szüleim jó fejek voltak és megengedték, hogy Harry itt maradjon. Azt mondtuk, hogy beállítja az új gépemet. Lehet, hogy kicsit átlátszó volt, de nem jutott jobb az eszünkbe. Anya egy órával ezelőtt beszólt hozzánk, hogy elmennek aludni, mert holnap korán kelnek.
- Bocsi. Csak annyira ideges vagyok.
- Elhiszem. De ettől nem fog jobban múlni az idő. Gyere nézzünk valamilyen filmet addig - mosolygott.
- Hogy tudsz ilyenkor a filmekre gondolni?? - rivalltam Harryre, aki láthatóan nem ezt a reakciót várta.
De ahogy kimondtam, meg is bántam. Hogy lehetek ennyire hülye? Harry az egyetlen aki most itt van velem és neki mindent elmondhatok. A sírás újra rám tört, leültem a padlóra és csak sírtam. Harry odaült mellém és szorosan átölelt.
- Tudom, hogy mennyire nehéz és próbálok segíteni. - mondta ő is a könnyei között.
- Miért sírsz Harry? Nem akartalak megbántani, ne haragudj.
- Nem. Dehogyis. Nem bántottál meg. Csak annyira rossz látni, hogy szenvedsz, mert annyira szeretnék enyhíteni a fájdalmadon de látom, hogy tehetetlen vagyok. Ez a tehetetlenség az őrületbe kerget.
- Jajj Hazzám. Annyira jó vagy hozzám. - bújtam közelebb hozzá - Mivel érdemeltem meg?
- De butus. Nem veszed észre, hogy amióta csak megláttalak jóban vagyunk. Úgy érzem, mintha ezer éve ismernélek, pedig csak egy hónapja körülbelül. Nem tudom miért van ez. Te éreztél már ilyet?
- Igen. Ezt elmesélem neked is. Mikor 14 éves voltam. Ültem a szobámban és csak sírtam. Miattatok.
- Miattunk? - nézett rám kérdőn.
- Igen. Hatalmas Directioner voltam akkor és vagyok most is és annyira rossz volt belegondolni, hogy soha nem fogok veletek találkozni. Hiszen annyi más gyönyörű lány van a Földön. Miért pont nekem sikerülne? - mondtam szomorúan.
- Anne! Ezt nem mondhatod komolyan. Szerintem te vagy a világ egyik legszebb lánya és nagyon örülök, hogy találkozhattunk, de ezt a többiekről is elmondhatom. Nekünk találkoznunk kellett. Ez így volt megírva ott fent. Hidd el.
- Én is ezt mondogattam magamnak amikor teljesen elhagyott a remény. Ha az életben találkoznod kell valakivel akkor úgyis találkozni fogtok. Annyira örülök, hogy sikerült amire vágytam egész életemben.
- Arra vártál, hogy megismerj minket? - mosolyodott el.
- Igen. Erre is. De legfőképp arra, hogy szeressenek. Tudom, hogy a családom mindig itt lesz nekem. De én másfajta szeretetre gondoltam.
- Értem. Hát ezen most már ne rágódj. Az életünk úgy van megírva, hogy találkoznunk kellett. Ezért találkoztál Niallel. Nem volt komoly kapcsolata, mert egy lány sem tetszett neki igazán. Aztán jöttél te és paff. Az egész világát felbolygattad egyetlen pillantással. Mi ez ha nem sors?
Erre nem szóltam semmit csak mosolyogtam.
- Köszönöm, hogy meghallgatsz Harry. Ez nagyon sokat jelent nekem. - nyomtam egy puszit az arcára.
- Én pedig azt köszönöm, hogy megbízol bennem és elmondod. Nekem pedig ez jelent nagyon sokat. El sem hiszed mennyit. Szeretlek pici lány - nyomott egy puszit ő is az arcomra.
- Én is téged Styles - mosolyogtam rá.
- Még mindig nincsen kedved filmet nézni velem? - nézett rám a gyönyörű zöld szemével.
- Attól függ. Most annyira ramaty állapotban vagyok, hogy nekem nehogy valamilyen romantikus émelygést kelljen néznem, mert akkor tuti nem tudsz megnyugtatni.
- Én valami akció filmre gondoltam. Beszélgettem apukáddal. - nevetett fel.
- Rendben akkor nézzünk  akció filmet. Szállító?
- Benne vagyok. De akkor a hármast.
- Jó, a hármast nézzük.
Felfeküdtünk az ágyra, odahoztuk a laptopot és elindítottuk a filmet. Ráfeküdtem Harry mellkasára.
- Ugye nem baj? Annyira kényelmes. - mosolyogtam
- Dehogyis. Csak nyugodtan.
A filmre nem tudtam nagyon figyelni. Csak hallgattam Harry szívdobogását és mellkasának emelkedését. Niall jutott eszembe. Most vele kéne itt feküdnöm. De ő valahol be van zárva én meg itt filmet nézek.
Elhúzódtam Harrytől és elkezdtem sírni. Bele a párnámba és torkom szakadtából üvölteni. De nem hallotta senki.
- Mi baj van? - kérdezte Harry nyugtalanul.
- Ez nekem nem megy. A világ számomra egyik legfontosabb embere eltűnt én meg itt filmet nézek.
Láttam ahogy Harry arca elkomorult.
- Elhiszem. Ha zavarok elmehetek. Kényelmetlen lehet ez neked. Ne haragudj ebbe bele sem gondoltam.
- Ne! Maradj, kérlek! Csak én nem vagyok OLYAN lány. Számomra Niall létezik és most itt fekszem veled és filmet nézek miközben ő eltűnt. - és újra sírni kezdtem.
- Hééj-hééj. Anne! Én nem akarok tőled semmit amit te nem. És tudom, hogy te milyen tiszta vagy. De attől még, hogy hozzám bújsz, mert barátok vagyunk ebben nincsen semmi. Én sem akarnám Niallt megbántani.
- Ne haragudj, hogy ilyeneket mondtam. - odakúsztam Harryhez és átöleltem a nyakát, ő is visszaölelt. De most nem én sírtam hanem ő. Nem mertem megkérdezni, hogy miért csak hagytam, hogy kisírja magát.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- 11:30- nézett az órájára - Induljunk.

* Harry szemszöge*

Annyira jó volt, hogy ma éjszaka itt lehettem vele. Amikor elmondta, hogy mennyire kényelmetlen neki ez a helyzet és hogy ő csak Niallt szereti azt hittem, hogy meghasad a szívem. De megölelt. Annyira édes az ölelése, hogy nem bírok neki ellenállni. Azt mondta, hogy szeret, és egy puszit is kaptam. Mennyei volt. Ha egy puszija ilyen milyen lehet a csókja? De ebbe nem szabad belegondolnom. Nem bánthatom meg ennyire. Megbízik bennem és szeret, mint a barátját. Ez egyenlőre bőven elég...