37. rész  " All your little things"

Őszintén bevallom, hogy a repülőútból semmire sem emlékszem. De tényleg. A legutolsó emlékem az, hogy felszállunk és Niall megfogja a kezem. Totál homály minden. A következő emlékem az volt, hogy a kapitány megkértem, hogy csatoljuk be az öveinket, mert leszállunk.
- Jó reggelt, vagy inkább jó éjszakát lustaság! - mondta Niall és egy puszit nyomott az arcomra.
- Aludtam? - dörzsöltem meg a szemem.
Akkor ezért nem emlékszem semmire. Jó tudni.
- Nem is kicsit. - nevetett. - Olyan hangosan horkoltál, hogy majdnem leszállítottak a gépről. -
- Hahaha. De vicces itt valaki. Na várjál csak.
- Csak vicceltem. De várj egy picit, mert mindjárt leszállunk.
Igaza volt. Éreztem, hogy a gép folyamatosan ereszkedik. Olyan könnyedén parkolt le, hogy csak annyit éreztem, hogy a földön vagyunk.
- Na milyen volt az út? - kérdezte Niall miközben összeszedtük magunkat és leszálltunk a gépről.
- Nem igazán emlékszem semmire. - mosolyodtam el.
- Akkor jó. - nevetett.
- Kellene valamire emlékeznem? - vontam fel a szemöldököm.
- Dehogyis. - füllentett. - Gyere, szedjük össze a cuccainkat.
Megfogta a kezemet és elindultunk a reptérhez, ahol felszedtük a táskáinkat. Szerencsére hamar megtaláltuk őket és gyorsan elindulhattunk a hotel felé.
- Huhh. Tényleg sok cuccot hoztam. - nevettem el magam.
- Én ezt már a kocsiban mondtam. - nevetett Niall. - De semmi gond. Csak eltudjuk vinni a hotelig.
- Nekünk el elcipekedni a hotelig? - esett le az állam.
- Dehogyis. Hívtam egy taxit. - nevetett, de most sokkal jobban, mint eddig.
Ezt imádtam benne, vagyis ezt is imádtam benne. Azt, hogy mindenen tudott nevetni,akár ok nélkül is. Mindig is egy ilyen barátra vágytam. Aki olyan bolond, mint én.
- Imádlak! - ugrottam a nyakába és egy puszit nyomtam a fülére.
Ahogy mondta, a taxi egy percen belül itt volt. Bepakoltuk azt a sok bőröndöt, Niall megmondta, hogy hova kell mennünk és el is indultunk. Annyit tudtam, hogy a hotel a tengerparton van. A fővároson, Denpansaron keresztül mentünk. Egyszerűen gyönyörű volt. Az egész város fényben úszott. Hatalmas házak és gyönyörű parkok voltak mindenfelé, tiszta mediterrán hangulata volt. Annyira elvarázsolt a sziget szépsége, hogy észre sem vettem, hogy megjöttünk.
- Megint bealudtál? - bökte meg Niall a karomat.
- Csak szeretnéd. - böktem vissza.
- Akkor meg? - kérdezte.
- Ez a hely gyönyörű. Soha nem lehetek elég hálás ezért, hogy elhoztál ide.- mosolyodtam el.
- Ez a legkevesebb. - mosolyodott el.
Kipakoltunk a kocsiból és Niall kifizette a taxit. Mikor elhajtott a taxit megláttam a hotelt, amint felém magasodik. Egyszerűen elképesztő volt már kívülről is, hát még belülről. A hordár elvitte a táskáinkat mi meg elmentünk bejelentkezni.
- Jó estét! Horan névre volt foglalásunk. - mondta Nialler.
- Áh! Örülök, hogy megjöttek, már nagyon vártuk magukat. A 117-es lesz a szobájuk.
- Köszönjük szépen. - mosolyodtam el.
- Na gyere! Keressük meg a szobánkat. - fogta meg Niall a kezem.
A hotel belülről is valami elképesztő volt. Minden tiszta zöld volt. A páfrányok és a futó növények kavalkádja lepte be a plafont. Mintha a dzsungelbe csöppentem volna.
A lift belseje is igazán különleges volt, minden tükör volt és ahogy fölmentünk az emeletre, olyan volt, mintha az őserdő szívébe kerültünk volna. Olyan volt mint egy igazi mese.
Sajnos túl hamar a 10. emeletre ért a lift ( ott volt a szobánk).
- Anne! Megnézed a szobánkat vagy inkább kinn maradsz? - szólt Niall és gyengéden megfogta a derekamat.
- Ha már ilyen szép belül a szobát meg sem merem nézni.
Kiszálltunk a liftből és megkerestük a szobánkat. A folyosó legutolsó szobája volt. Amikor beléptem csodálatos látvány fogadott. A szobánkon rengeteg ablak volt és mind a tengerre nyílt. Hatalmas teraszunk és volt egy hatalmas franciaágyunk. Egyszerűen minden tökéletes volt.
- Ez most tényleg megtörténik? - fordultam Niall felé.
- Tetszik? - kérdezte és magához húzott.
- Hogy tetszik-e ez tökéletes. Olyan, mint egy álom. - mosolyodtam el.
- Még nem teljesen. - mondta és elhúzta a száját.
- Mert? - kérdeztem szomorúan.
Niall nem szólt semmit csak megfogta a kezemet és kivitt a teraszra.
A tenger valami csodálatos volt. A hold fénye a habokon játszott és gyenge szél lebegtette a pálmafák leveleit.
- Miért hoztál ki? - kérdeztem.
- Shhh! - suttogta és ujját a számra tette.
Gyengéden magához húzott majd a szemembe nézett. Keze lassan felfelé csúszott a testemen még el nem érte az arcomat. Két keze közé vette és nagyon lassan magához húzott. Száját óvatosan a számra tapasztotta és szenvedélyesen megcsókolt. Megpróbáltam átvenni az irányítást, de nem engedte. Éreztem, hogy most a ő a főnök, ezért elengedtem magamat. A csók nem tartott tovább 1 percnél, de nekem óráknak tűnt.
- Most már tökéletes. - mosolyodott el.
- Hmmm..igazad van. - suttogtam.
- Anne!
- Igen? - kérdeztem.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem. - mosolygott. - Sőt, azt köszönöm, hogy itt vagy nekem. Soha nem leszek elég hálás neked ezért . Sokáig egyedül voltam és nem találtam senkit akit hozzám való lenne. Nem is gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar találkozni fogok az igazival. Köszönöm, hogy létezel.
- Niall! - mondtam könnyes szemekkel. - Én is köszönöm nekem, hogy az életed része lehetek. Ígérem, hogy soha nem fogjuk elveszíteni egymást. A világ bármelyik pontjára is sodor minket az élet, én mindig veled leszek, mert nekem te jelented a világot.
Itt már ő sem bírta tovább és könnyes szemével rám nézett. Istenem! Annyira szeretem. Mindenestül az összes kis gödröcskével az arcán, az anyajegyeivel, a szőke hajával, azzal, hogy soha nem bír jóllakni és az összes kis dolgával. Mindennel.
- Szeretlek. - suttogta.
- Én is téged. - mosolyodtam el és a nyakába borultam.
Sokáig álltunk ott a teraszon, az éjszakában, egymásra borulva, de annyira jó volt. Élveztem minden pillanatát. Aztán Niall elhúzódott.
- Mi baj van? - kérdeztem.
- Semmi édesem. De mi ez? - kérdezte és egy levelet vett elő a zsebemből.....