23. rész " Végre együtt"

- Shh! Csendesen!- mondtam Harrynek, ahogy lesettenkedtünk az emeletről - Anyáék fel fognak kelni!
- Jól van. Bocsi.
Szerencsésen lesettenkedtünk az emeletről. Gyorsan kicsusszantunk az ajtón és megkerestük a sötétbe Harry kocsiját. A korom fekete éjszakában a lábam elé sem láttam. Hirtelen megbotlottam. De furcsa módon nem éreztem ütődést, pedig tuti, hogy nagyot eshettem.
- Mi a...??- kérdeztem.
- Szívesen - mondta Harry, ragyogó mosolyát még a sötétben is láttam.
- Köszönöm. Te vagy az őrangyalom. - mosolyogtam vissza.
- Haaajj, hogy erre te még csak most jöttél rá! - nevetett Harry színpadiasan.
- Na dugulj el! - vágtam karba - El fogunk késni!
- Már ott lennénk, ha nem akarnál mindenáron kárt tenni magadban. - mondta Hazza vigyorogva.
- Jogos. De kérlek menjünk. - néztem ár kiskutya szemekkel.
- Ez a nő fog a sírba vinni. - nevetett.
- Tudom - nevettem az arcára- De kérlek siessünk.
Nem szólt semmit csak beült a kocsiba. Nem szóltunk egymáshoz az úton. Ha nem kapcsolta volna be a rádiót biztosan elalszom. A rádióban valami filmsláger hétvége ment. Már majdnem elbóbiskoltam, mikor eszembe jutott Niall. Ez erőt adott, hogy ébren maradjak. Nem kellett sokat dacolnom az álmokkal, mert megérkeztünk.
- Mielőtt kiszállnánk. Megtennéd nekem azt a szívességet, hogy mellettem maradsz? Nem akarom, hogy bajod essen. Nem tudjuk, hogy kik ezek az emberek. Megígéred?
Megígértem ezt Harrynek. Nem tudom...de láttam a szemében, hogy tényleg aggódik értem. Nem akartam neki ezzel is nehezíteni a dolgán. Így is elég nehéz lesz neki.
- Akkor jó. - mondta - Na gyere!
Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk egymás mellett bele a sötétségbe. Az éjszaka nagyon ijesztő volt. De a tudat, hogy Harry itt van mellettem megnyugtatott.
- Itt lennénk. Ez a London Eye alja, ahová megbeszéltük a találkozót.
- Nincs itt senki.
- Még van 5 perc - nézett Harry az órájára.
- Szerinted mit kérnek Niallért cserébe?
- Fogalmam sincsen. - mondta aggodalmasan - De nem lesz olcsó mulatság.
- Jött valaki. - mondtam idegesen.
Harry hirtelen abba az irányba fordult ahonnan a hangot hallottuk. Egy lány jött. Egyedül volt.
- Örülök, hogy eljöttetek. - mondta vigyorogva.
Ez a lány életem egyik legrosszabb élménye volt. Szakadt ruhákban, vigyorogva közeledett felénk. Harry védelmezően elém állt.
- Jézusom Harry! Rámászol az egyik legjobb barátod csajára? Ezt azért még tőled sem vártam.
- Ki vagy te? - mordultam rá idegesen - És hol van Niall?
- Nyugalom Anne. Jól van. Ott van a kocsiban. De ahogy hallom nagyon ki akar jönni.
A kocsi felé néztem. Tényleg ott volt Niall. Ott ült az első ülésen. Nagyon ramatyul nézett ki. Oda akartam szaladni hozzá, de a lány odaállt elém.
- Lassan a testtel! Nem mész oda!
- Mit akarsz tőlünk?- kérdeztem sírva.
A lány csak ördögien kacagott, majd Harryre nézett.
- Harry drágám? Be se mutatsz?
- Bemutatnálak ha ismernélek. De mondd meg, hogy mit akarsz és megadjuk neked. Csak engedd el Niallt!
- Hogy mit akarok? Összetörtétek a szívemet. Te és a kis barátaid.
- Nem értem, hogy miről beszélsz. - értetlenkedett Harry.
- Nem érted mi? Az egésznek Anne és a barátnői az okai. Perrie, Eleanor és Danielle. Ők miért jobban mint én? Nekem miért nem lehet meg az ami nekik? Én miért nem lehetek boldog?
- Várj! -szóltam közbe - Ha jól veszem a lapot neked az a bajod, hogy nem lettél a fiúk barátnője?
- Pontosan. Te neked miért lenne több jogod a fiúkkal lenni, mint neked.
- Hát te nem vagy normális. Kezeltesd magadat! És most engedd el Niallt.
- Még te parancsolgatsz itt? Te kis szajha?
- Azért vegyél vissza- szólt bele Harry - Mit szeretnél? Nyögd már ki!
- Titeket!
- Jó, holnap elmegyünk a fiúkkal hozzád. Így jó lesz? - kérdezte Hazz
- Rendben. - ragyogott fel a csaj szeme.
- Engedd el Niallt! - szűrtem a fogaim között- Ne akard, hogy hívjam a rendőrséget! Neked valami szanatóriumban lenne a helyed.
A lány nem szólt semmit csak megnyomta a kocsikulcsot és kinyitotta a kocsit. Mint az őrült el kezdtem rohanni a kocsi felé. Feltéptem az ajtót, hogy minél előbb láthassam.
- Niall! - mondtam - Itt vagyok!
- Anne? Tényleg te vagy az? - kérdezte bágyadtan - Azt hittem soha nem látlak már viszont.
- Itt vagyok szerelmem!
Megcsókoltam. Mintha a csókomtól érőre kapott volna. Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy észre sem vettem az idő múlását. Mikor abba hagytuk azt vettem észre, hogy Harry ott áll mögöttem.
- Hogy vagy tesó? - kérdezte aggódva.
- Jól vagyok...csak nagyon fáj a fejem. - mondta Niall fáradtan - Meg nagyon éhes vagyok.
- Azt elhiszem. Gyere, menjünk haza. - mosolygott Harry.
Kitámogattuk Niallt a kocsiból. Alig bírt állni a lábán. Én még vissza kiabáltam a lánynak, aki elrabolta Niallt:
- Ezt még megkeserülöd te... ( itt olyan szót használtam ami nem ide való).
A lány csak nézett, de nem szólt semmit, majd eltűnt a sötétben.
Beszálltunk a kocsiba. Én Niall mellé ültem. Hazafelé elmeséltem Niallnek, hogy Harry mennyire édes volt velem.
- Köszönöm tesó. - köszönte meg Harrynek.
- Nincs mit. Anne-el nagyon megszerettük egymást. Persze, mint csak barátok.
- Így van. Harrynek köszönhetem, hogy nem törtem össze amikor eltűntél. Nagyon sokat tett értem.
- Örülök, hogy ilyen jóban lettetek. - mondta Niall - Édesem! Annyira hiányoztál, el sem tudod képzelni, hogy mennyire. Életemben nem sírtam még ennyit.
- Te is nagyon hiányoztál. De most már minden rendben. Együtt vagyunk újra. Te nem tudod ki volt az a lány?
- De...tudom...