21. rész " A fenyegetés"

- Mennünk kéne. - húzódtam el Harrytől, aki kicsit vonakodva, de elengedett.
- Tényleg mennünk kellene.
Kimentünk a házból és átmentünk hozzánk. A konyhában Liam és Louis anyával készítette az ebédet. Zayn apával focimeccset nézett a nappaliban.
- Milyen sokáig tartott - nevetett apa - De ugye megvan?
- Persze csak sehol nem találtuk. - nevetett Hazza - Srácok jönnétek egy percre?
Nem szóltak semmit csak némán elindultak velünk fel a szobámba.
- Srácok! Niall eltűnt - mondta Harry könnyekkel küzdve.
A fiúk megrökönyödve ültek le az ágyamra. Ahogy végig néztem az arcukon rám jött a sírás. Odamentem hozzájuk és átöleltem őket.
- Akkor már tudom, hogy miért volt Anne ilyen furcsa ma. - mondta Louis.
- És a lányok is pont most mennek el - mondta könnyei között Liam.
- Hova mentek? - kérdeztem
- Akkor most már megmondhatjuk neki. Névnapi ajándékot mentek neked venni Párizsba, de kérték, hogy ne szóljunk.
- Elmentek ajándékot venni nekem Párizsba? Istenem, de aranyosak. - mosolyogtam.
- Szóljak nekik, hogy jöjjenek haza? - kérdezte Zayn.
- Ne. Nem akarom, hogy idegeskedjenek. Mikor jönnek vissza?
- Szombaton. Vannak ott barátnőik és őket is meglátogatják.
- Akkor van egy hetünk.
- A szüleidnek mit mondunk? - kérdezte Louis.
- Nem tudom fiúk. De nem szeretném nekik elmondani, mert akkor ők is idegesek lesznek és akkor biztosan összetörnék.
- Megértelek. - ölelte át a vállam Liam - Akkor péntekig nem szólunk nekik. Reménykedjünk, hogy nem tűnt el igazából csak elfelejtett szólni.
- Én is ebben reménykedek.
- Nem hiszem fiúk. Anne-el átnéztük az egész várost. Sehol nem látták és a telefonja is ki van kapcsolva.
A fiúk észre vették, hogy annyira ideges vagyok, hogy már alig bírok állni a lábamon. Pont el akartam a szédülni, mikor Louis elkapott és az ágyra rakott.
- Pihenj Anne. - mondta kedvesen - Elmegyünk a srácokkal és még egyszer körülnézünk a városban.
- Én is veletek megyek. - erősködtem.
Annyira erőtlen voltam, hogy rögtön visszaestem az ágyra.
- Inkább maradok. - mondtam szomorúan.
- Nem lesz semmi baj. Sietünk vissza. - mondták majd egyenként puszit nyomtak az arcomra - Aludj egy picit.
Az álom nagyon gyorsan rám tört. Egy alagútban voltam, ami tele volt autóval, de csak én voltam ott egyedül ember. Közelebb futottam. A rengeteg autó egy embert vett körül aki vérbe fagyva feküdt az úton. Úristen! Niall feküdt ott az úton. Próbáltam kiabálni de egy hang sem jött ki a torkomon. Csak ráfeküdtem a testére és sírtam.
Hirtelen arra keltem fel, hogy tiszta víz a párnám és valaki a nevemet mondogatja.
- Anne, ébredj fel. Ez csak egy álom volt. Ne sírj.
Harry volt az. Ott ült az ágyam mellett.
- Harry! Hát hogyan kerülsz te ide? Nem mentél el a fiúkkal?
- De elmentem. Csak nem akartalak itt hagyni ilyen állapotban. Szóltam a fiúknak, hogy vissza jövök. Ők örültek is, mert nagyon aggódtak érted.
- Ne haragudj, hogy ennyire a terhedre vagyok ma. - mondtam szomorúan.
- Anne! Ezt hagyd abba! Egyáltalán nem vagy a terhemre. Ellenkezőleg. Örülök, hogy itt lehetek veled.
Nem szóltam semmit csak mosolyogtam.
Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Hagyd csak! - mosolygott Harry- Felveszem.
Odaszaladt a telefonomhoz és felvette.
- Igen?
- Ha szeretnétek még életben látni a barátotokat akkor gyertek el ma éjszaka a London Eye-hoz. Különös élményben lesz részetek. - nevetett egy furcsa hang.
- Ki vagy te? - kérdezte Harry ingerülten.
- Ne idegeskedj kicsi Hazza. Mindent a maga idejében. Ezt add át Annenek is. Éjfélkor gyertek ide, ha akarjátok még az édes kis Niallt látni. A többieknek ne szóljatok, ha nem tudnád most is figyellek. Ha felmertek nyomni a rendőrségen akkor Niall már nem éri meg az éjfélt.
- Várj! Mit akarsz tőlünk,
De már nem válaszolt senki. Harry halálra váltan fordult oda hozzám.
- Jézusom Harry! Ki volt az?
- Az aki elrabolta Niallt. Azt mondta éjfélkor legyünk ott a London Eye-nél.
- Mit akar?
- Azt nem mondta, de hogyha szólunk bárkinek is Niallt megölik.
A torkomon akadt a szó. Az agyam pörgött. De most nem szabadott összetörnöm. Harrynek szüksége van rám.
- Akkor elmegyünk. - mondtam komolyan.
- Mondott még mást is....Most is figyelik minden mozdulatunkat....
Úgy éreztem magam mint egy szar Hollywood-i akció filmben. De ez nem lesz a kedvencem...

* Niall szemszöge*

Annyira éhes és szomjas vagyok.
- Valaki!! Akárki!! - ordítottam.
- Ne ordíts! Már szóltam a kis barátnődnek és Harrynek. Éjfélkor eljönnek érted.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Még te kérdezed? Összetörtétek a szívemet.
- Ismerlek? - kérdeztem kábultan.
Nem láttam az illető arcát, csak a hangja volt ismerős...valahol már hallottam ezt a gúnyos kacajt...csak tudnám, hogy hol....

* Harry szemszöge*

Szegény Anne. Miért művelik ezt vele? Ez a lány nem ártott senkinek csak boldog akart lenni. Erre most attól félek, hogy teljesen belebolondul a fájdalomba. Látom a gyönyörű arcát, ahogy eltorzítja a fájdalom.
Nem mondhatom el neki. Nem mondhatom el neki, hogy mennyire szeretem. Ő csak a barátot látja bennem...és látom, hogy mennyire szeretik egymást Niallel. Látom, hogy mennyire szenved, hogy nem tudja, hogy mi lehet vele.
De nagyon jól esik, hogy megbízik bennem. Ma is amikor megölelt....alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne...mindegy. Majd elmondom neki ha lenyugodtak a kedélyek. Most még nem. De addig is. Én leszek a legjobb barátja. De ha nem engem választ...akkor se fogok Niallel összeveszni. Túlságosan szeretem Anne-t ahhoz, hogy fájdalmat okozzak neki, és Niallnek sem. Szinte a testvérem. Nem tudom, hogyan fogom neki ezt elmondani.....